2013. március 3., vasárnap

Norvégia, a fjordok hazája

VI ELSKER NORGE! Isten hozott Norvégiába!

A fjordok Norvégia jellegzetességei. A jégkor óriás gleccserei és az általuk szállított kőtörmelék U alakú völgyeket mélyített, amelyeket később elöntött a tenger. A fjordok tükörsima vizébe szépséges vízesések hullanak a szinte kéznyújtásnyi távolságban lévő kisebb-nagyobb gleccserekből.


Azt még nem említettem, hogy a JEKA munkatársa itt is minden este felkeresett bennünket, tanácsokat és segítséget adott a következő nap programjához, mi pedig megadtuk a tervezett kirándulás útvonalát és helyszíneit, hogy szükség esetén a segítségünkre siessenek.

A kirándulás útvonala
Útban a Sognefjord felé
Most hosszabb kirándulás következik, a Sognefjord és Bergen az úti cél. E kétnapos körutunk során számtalan (a számlálást száz körül abbahagytuk) kisebb-nagyobb vízesés mellett haladtunk el, Stalheimsfoss,
Voringfossen (ez Norvégia legszebb vízesése, a hatalmas víztömeg 145 méter magasságból zuhan alá). Találkoztunk rénszarvasokkal, igaz karámba fogva, egy igazi viking hőssel Vangsnesben, igaz 26 méter magas szobor formájában.

Viking hős(ök) Vangsnesben a fjord mellett
A természeti látnivalók mellett megnéztük a viking kultúrát idéző zsindelytetős Hopperstad-árbóctemplomot
Vikben.

Vik, árbóctemplom
És következik Bergen! A XV. századi hanza házainak és kikötőjének köszönhetően a Világörökség része.
Megtapasztalhattuk a "fehér éjszakák" szépségét, bűvös hangulatát, este 11 óra után is úgy sétáltunk a városban, mintha alkonyat lenne. 

Bergen és Grieg a "fehér éjszakák" hangulatával
Bergen a világhírű  zeneszerző, Grieg szülővárosa is. Hallgassatok bele Edvard Grieg gyönyörű zenéjébe.
Kempingben töltött éjszaka után ragyogó napfényben is megcsodáltuk a város látnivalóit. A piacon áttekinthetetlen szín áradatban olvad össze a nyüzsgő tömeg a halak, virágok, gyümölcsök bőséges, vonzó kínálatával.

Bergen
Csodálatos élmény volt az átkelés komppal a Hardangerfjordon! A hajó fedélzetéről fantasztikus látvány tárult elénk. A fjord panoráma útján haladtunk tovább, a zord, de még is fenséges tájának sziklafalai alatt húzódik meg az ország gyümölcsös kertje. A Steindalsfossen-zuhatag volt kétnapos kirándulásunk utolsó megállója.

Átkelés a fjordon, vízesések 
A 2000 méteres hegyvonulat legszebb ékszerei a jégmezők és a csodás hegyi tavak, a végtelenbe futó út sétára csábított, könnyűnek és szabadnak érzed magad a kristálytiszta levegőn, csak a társadul szegődő szél zúgása felelget a bennünk születő végtelen béke hangjaira...

Út a végtelenbe 
A hét nap alatt - közel 3000 km-t megtéve - megismerkedtünk az ország jellegzetes táji szépségeivel, a hó és jég borította 1500-2000 méteres sziklás hegyekkel, a hegyek közt hol szűken, hol szélesen kanyargó fjordjaival, a haragoszöld színű fenyvesek között meghúzódó gyors folyású patakokkal, és ami a legjellegzetesebb, a mélybe alázuhanó vízesésekkel.
Norvégiai tartózkodásunk utolsó napját Oslo múzeum - szigetén töltöttük, sétáltunk a csodálatos Vigeland szoborparkban, megnéztük a Fram, Viking, Kon-Tiki és Néprajzi Múzeumot.

A múzeum - szigeten Osloban
Hazafelé tartó utunk során betértünk több ismert kis - és nagyvárosba: dániai kikötésünk után Helsingörbe, mely a romantikus "Hamlet" kastélyával teszi festőivé a kisváros látképét; Koppenhágába, ahol megcsodálhattuk Andersen híres mesealakjának a "kis hableány"-nak szobrát; és Németország egyik leghangulatosabb hanza városába, Lübeckbe.

Hazafelé

Hosszú kirándulásunk záró akkordja: Hannover, mely ebben az évben - tavasztól őszig - az  EXPO2000 világkiállításnak adott otthont. Közel 200 ország építette fel itt pavilonjait, melyek modernségükkel, a kiállítások témáival a jövő felé kalauzolta el látogatóit.


Ez az utazás is egy mesebeli út volt, és mint mondják: " szép volt, gyönyörű volt, csak álom, igaz sem volt?"
De, igaz volt....

(Ha rákattintasz egy képre, kinagyítva nézheted... :)

Következő bejegyzésem Franciaország déli részére röpít el, gyere Te is velem... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése