Hogy melyik varázslatos hely a kedvencem? Mondhatnám, hogy valamennyi, de azt hiszem az első élmény, az első táborozás az. Ezért tértünk vissza több alkalommal is Tirolba, hogy minél többen megismerjék és megszeressék.
![]() |
Stanzach |
Nagy lelkesedéssel készültünk az útra, 1995 június 24.-én hajnalban 52 utas várta izgatottan az autóbuszt (már ekkor gyermek- és ifjúsági táborként működött a JEKA, ebben az időben még meghatározták a felnőttek számát, 10 kísérő utazott a 42 gyerekkel).
Érdekes, most senki sem fáradt, álmos, a hosszú út során. Minden új és izgalmas, a többségnek ez az első külföldi útja.
Útközben, hogy a lábainkat megmozgassuk, városnézésre indultunk Innsbruckban, Tirol fővárosában.
![]() |
A "Kiss csapat" Innsbruckban |
Sétálunk az óvárosban a Goldenes Dachl, a Hofkirche, és egyéb látványosságok között, majd indulunk tovább Mieminger csodálatos panorámafennsíkján és a Fernpasson keresztül szálláshelyünk Stanzach felé.
Mészkősziklás csúcsokkal körülvett völgyben található a tágas, vadvirágos
rétekkel övezett Stanzach, a Lech és a Namlos folyók találkozásánál.
Megérkeztünk, kezdődhet a nyaralás! Irány a szép kis tiroli ház, a szállás elfoglalása!
![]() |
Ez a szállás az otthonunk egy hétig |
Holnap kezdődhet a nagy kaland, a környék felfedezése.
Szikrázó napsütésre ébredtünk, a környező csúcsokat friss hó borította.
![]() |
A környék felfedezése |
Klassz játszóteret fedeztek fel, érdekes kavicsokat gyűjtöttek, találkoztak ukrán fiatalokkal és már meg is volt a foci és kézilabda rangadó időpontja. Napközben kaland, kirándulás, este színes programok: sport, kézműves foglalkozások, vetélkedők, diszkó.
![]() |
Készülődés a felvonóhoz |
![]() |
Júniusban hógolyóztunk |
Másnap izgatottan készülődtünk a Jöchelspitze meghódításához, Bach faluból kétüléses felvonóval 1768 m magasságig, és tovább gyalog. Nem is gondoltuk, hogy itt még hógolyózni is fogunk.
Következő túránk az 1103 m magasságban lévő, festett házairól híres
Holzgauból indul, célunk a simmsi vízesések. A „séta” nem megerőltető, az
élmény viszont magával ragadó.
![]() |
Holzgau |
És most jöhetnek a kastélyok! Félnapos kirándulásra csábít Lajos király nyári rezidenciája. Az útvonal: Reutte, majd a Plansee kék vize mentén, a misztikus Ammerwaldon keresztül Linderhofig. A Versailles-re emlékeztető barokk kastélyt csodálatos kertek és pavilonok veszik körül.
![]() |
A Plansee és a Linderhof kastély |
Egész napos kirándulás a Bajor-kastélyokhoz. Reutten keresztül jutunk el Füssen-Hohenschwangauba. Itt megcsodálhatjuk II. Lajos bajor király „őrült álmát”: Neuschwanstein mesebeli kastélyát, melyet egy színházi díszlettervező tevei alapján, kizárólag schwangaui márványból, „Csipkerózsika-stílusban” építtetett. ( Amit itt még megsúgnék, a kastélyokba a tanulók belépése ingyenes!)
![]() |
Neuschwanstein mesebeli kastélya |
Délután egy könnyed séta a határ menti
középkori városban, Füssenben.
Séta Füssenben |
Ezen a természeti szépségekben gazdag vidéken egész évben találtok programot. Télen a síelők veszik birtokukba a felvonókat, síterepeket.
Jó volt egy kis nosztalgia, álmodozás. A következő alkalommal kicsit messzebb, Írországba csábítom az érdeklődőket... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése